Google+ Part Egyesület, Eger

2015. febr. 16.

Támogassátok adótok 1%-ával a Part Egyesületet!

Az egri Part Egyesület ismét jogosult az adófizetők adójának 1%-ára, úgyhogy arra kérünk benneteket, hogy az 1%-otokat ne hagyjátok bent az állam bácsi zsebében, hanem inkább küldjétek nekünk.


A PART Egyesület hivatalos adatai

ADÓSZÁM: 18589276-1-10  (Ez a lényeg! Egyedül ezt kötelező beírni!)

Teljes név: Part Egri Kulturális, Ifjúsági és Környezetvédelmi Egyesület

Letölthető, nyomtatható nyilatkozat >

100% köszönet az eddigi támogatásért és reméljük az idén is minket támogattok!!

2013. júl. 13.

Egri Csillag Színpad az Egri Bikavér Ünnepén 2013

Az Egri Bikavér Ünnepe idén harmadik alkalommal lesz az Érsekkertben. Az eddigi tapasztalatok alapján elmondhatjuk, hogy bejött az az ötlet, hogy a Zenepavilonnál kell egy lazább helyszín, ahol egri dj-k, vendégeik és különböző formációk a nagyszínpadtól eltérő zenéket játszhatnak a bikavéres, csillagos nyári estéken. Ezért idén folytatjuk a mókát, sőt rá is teszünk egy-két lapáttal...

A bővülő koncertkínálat mellett nagyobb hangsúlyt fektetünk a látványra, vizualitásra és kényelemre. A délutáni órákban pedig gondolunk a kicsikre és családosokra is, egy játékos 'kreatívoskodás' erejéig.

És ígérjük, hogy miként a legkülönbözőbb zenei stílusokból, úgy a jobbnál jobb borokból sem lesz hiány.

2013. július 11-14., csütörtöktől vasárnapig, 16.00-tól éjszakai zárásig

PROGRAMTERV
________________________
CSÜTÖRTÖK - 2013.07.11.

16.00 Törő (dj)
17.00 MDD crew (dj)
19.00 Hungariddim (live)
20.00 Superego3 (live)
21.00 MDD crew (dj)
22.00 Ellusion (dj)

Párhuzamosan:
16.00-19.00 Kavalkád - Kreatív gyerekprogramok // Scaff - Visual-Dallamgrafika // 2DIMENZIÓ
________________________________
PÉNTEK- 2013.07.12. - Popméter Nap

16:00 Popméter (dj)
18:00 Psycho Galore (dj)
19:00 Barkóczi Noémi + Gabó (DTPC) (live)
21:00 Summer Schatzies (live)
22:00 Evil Men Have No Songs (live)
23:00 Past Perfect (dj)

After- Gödör kisterem: Popméter & Psycho Galore

Párhuzamosan:
16.00-18.00 Kavalkád - Kreatív gyerekprogramok // Lobbanáspont Tűzzsonglőrök // Scaff - Visual-Dallamgrafika // 2DIMENZIÓ
_____________________
SZOMBAT - 2013.07.13.

16.00 Popméter (dj)
19.00 Kelet a Slam - Egri slam az Ethnofil zenészeivel (live)
20.00 Grabanc koncert (live)
22.00 Neuro (dj)
23.00 Moven (Egerbeats) (dj)

Párhuzamosan:
16.00-18.00 Kavalkád - Kreatív gyerekprogramok // Lobbanáspont Tűzzsonglőrök // Scaff - Visual-Dallamgrafika // 2DIMENZIÓ
______________________
VASÁRNAP - 2013.07.14.
17.00 drizzt (dj)
18.00 dj kOMa
19.00 Deephlux (live)
20.00 DJ One-AB feat. Zahár Fanni (flute), Weil Andris (keys) live
21.00 drizzt (dj)
22.00 Frank Flour (SF) (dj)
23.00 Zárás

Párhuzamosan:
16.00-19.00 Kavalkád - Kreatív gyerekprogramok // Scaff - Visual-Dallamgrafika // 2DIMENZIÓ

Facebook esemény > 

Deephlux koncert az Egri Bikavér Ünnepen

A Deephlux zenekar 2012-ben jött létre Őrsi András (One-AB) producer és Végh Balázs énkes társulásából. Majd később csatlakozott hozzájuk Zahár Fanni fuvolista (SoulClap Budapest), Weil András billentyűs (Ethnofil) és Bencze László gitáros. Ebben a felállásban vettek részt tavaly az A38 Talentométer nevű tehetségkutatón, ahol elektronikus live act kategóriában külön díjat nyertek Barabás Lőrinc zsűrielnök jóvoltából. A kezdeti sikeren felbuzdulva jelenleg első albumukon dolgoznak, ami ez év őszére várható. Stílusmeghatározásuk soundcloud oldaluk szerint "soulful electroacoustic music" amiben a downtempo, a trip-hop és a neosoul hatásai keverednek élőhangszeres játékkal. Bemutatkozó koncertjüket, az Egri Bikavér Ünnepen tartják az Egri Csillag színpadon.

A koncert után a Deephlux három tagjának (DJ One-AB, Zahár Fanni , Weil Andris) live-act-jét hallhatjátok.

2013. július 14., vasárnap 19.00

Egri Csillag Színpad az Egri Bikavér Ünnepén 2013, Zenepavilon, Érsekkert, Eger
// soundcloud // facebook

Vasárnap a Bikavér Ünnepen - Egri Csillag Színpad - 2013

Egri Csillag Színpad az Egri Bikavér Ünnepén 2013
PROGRAMTERV VASÁRNAP - 2013.07.14.
Zenepavilon, Érsekkert, Eger

17.00 drizzt (dj)
Drizzt aka Debreczeni Norbi a Part (dj) csapat egyik kezdetektől jelenlevő, először csak a háttérben, később pedig már lelkes aktivistaként részt vevő alakja. Korábban Mezőtúron szervezett több underground zenei bulit, amiken ő maga is beállt a pult mögé, de megfordult már az Egalban, a Broadway Studioban és egy alföldi party-sorozaton, a Virtuson is. Zeneileg a pörgősebb drum and bassek és dubstepek állnak közel hozzá, de a Bikavér ünnepre egy sokkal szelídebb oldalát mutatja meg nekünk, így többek között ambient és liquid témák várhatóak tőle.

18.00 dj kOMa
A performance és a noise egri nagykövete, Szilágyi Rudi, ismét meglep minket, mert most megmutatja, hogy tud lazulós, hátradőlős zenéket is prezentálni. Természetesen várható kalandozás a gyorsabb ütemek és a jazz irányába is. De már önmagában az is jól hangzik, hogy Rudi fellép az Egri Bikavér Ünnepen...

19.00 Deephlux koncert (live)
A Deephlux zenekar 2012-ben jött létre Őrsi András (One-AB) producer és Végh Balázs énkes társulásából. Majd később csatlakozott hozzájuk Zahár Fanni fuvolista (SoulClap Budapest), Weil András billentyűs (Ethnofil) és Bencze László gitáros. Ebben a felállásban vettek részt tavaly az A38 Talentométer nevű tehetségkutatón, ahol elektronikus live act kategóriában külön díjat nyertek Barabás Lőrinc zsűrielnök jóvoltából. A kezdeti sikeren felbuzdulva jelenleg első albumukon dolgoznak, ami ez év őszére várható. Stílusmeghatározásuk soundcloud oldaluk szerint "soulful electroacoustic music" amiben a downtempo, a trip-hop és a neosoul hatásai keverednek élőhangszeres játékkal. Bemutatkozó koncertjüket, az Egri Bikavér Ünnepen tartják az Egri Csillag színpadon. // soundcloud // facebook



20.00 DJ One-AB feat. Zahár Fanni (flute), Weil Andris (keys) (live)
Ethnofil, Soulclap, Deephlux - innen lehetnek ismerősük a fellépők. Az eddigi zenei tevékenységük alapján egy nagyon kellemes impróra számíthatunk. Egyszeri alkalom - ne hagyjátok ki.

21.00 drizzt (dj)
lásd fentebb

22.00 Frank Flour (FIN) (dj)
Eger leglazább finnugor designere zárja a fellépők sorát az idei Bikavér Ünnepen, az Egri Csillag Színpadon. Frank Flour alapban kísérleti elektronikát játszik, de most egy mulatósabb arcát is megvillantja. Talán.

23.00 Zárás - Köszi

Párhuzamosan:
16.00-19.00 Kavalkád - Kreatív gyerekprogramok
Kreatív kézműves programok, játékok gyerekeknek a Kavalkád Egyesület szervezésében. // facebook

Scaff - Visual-Dallamgrafika
Scaff az elmúlt évek során rengeteg rendezvényen, party-n megfordult és vetített. Tavaly is minden este kint volt a Bikavér Ünnepen és idén is folytatja fényes szereplését a bikavéres, csillagos éjszakában.

2DIMENZIÓ
Eger legújabb fényművészeti projektje az Egri Bikavér Ünnepen startol. A 3D-s alkotók 2DIMENZIÓ néven festik a hangulatokat az érsekkerti fák között, a Zenepavilon mellett.

22.00 Lobbanáspont tűzzsonglőrök
Az egri tűzmesterek a zenepavilonnál is zsonglőrködnek egyet, de a Bikavér Ünnepen többször lehet velük találkozni az Érsekkerti tó partján, ahol a Csakragenerátor csapat dobbantja a fellépéshez a kellő ritmust és hangulatot. // facebook 


2013. jún. 25.

Popméter nap az Egri Bikavér Ünnepén 2013

Kedves Zene- és Borbarátok!

A Bikavérünnep második napján az Egerben és Budapesten egyaránt otthonosan mozgó Popméter látja vendégül a külföldi zeneblogokat, a környező országokat és Katalóniát egyaránt megjárt Summer Schatziest, valamint Szarvas Árpád (EZ Basic, Models Can't Fuck, Golden Sundays) nyáriasan ábrándozós shoegaze-projektjét, az Evil Men Have No Songs nevű zenekart. A külföldi sztárvendég Antero Lindgren, a finn énekes-dalszerző lesz, aki előtt a Popméter-istálló büszkesége, Barkóczi Noémi különleges, meglepetésekkel is szolgáló koncertjét lehet majd megtekinteni. A fellépések előtt és után – a vendéglátó Popméter mellett – a főváros legdögösebb csajai és legtökösebb srácai körében már jól ismert Psycho Galore, valamint a hatvanas években alaposan megmártózó Past Perfect dj-szettjei szórakoztatnak majd.
A színpad zárását követően a zenés-táncos mulatság a Gödör klub kistermében folytatódik majd – és tart egészen hajnalhasadtáig.


Fellépők:

Summer Schatzies
// facebook // bandcamp

Evil Men Have No Songs
// facebook // bandcamp

Antero Lindgren (FIN)
// facebook // homepage

Barkóczi Noémi
// facebook // bandcamp

Psycho Galore
// facebook

Past Perfect
// facebook


Facebook esemény >



Antero Lindgren (FIN) live concert in Eger, Hungary - 2013

Antero Lindgren

A Finnish singer-songwriter Antero Lindgren has been making and performing his music for years, and finally published his long-awaited debut album ‘Mother’ last year. Hailed by the critics, the album got a very warm welcome and the Finnish music media together with Finnish public broadcasting company radio channel YleX, named Antero the most promising new artist in Finland 2013. His songs are intimate stories about the complexity and difficulties of life and his live performance for sure won’t leave you cold inside.

Antero is living in Helsinki with his wife and two kids. He has just finished recording his second album and is preparing for intensive touring this summer. You can hear some of his songs on his webpage: www.anterolindgren.com

Antero will be performing live on Egri Bikaver wine festival in Eger, on Egri Csillag stage on Friday 12 July 2013.

In cooperation with www.tipsietours.com

Antero Lindgren (FIN) in Eger, Hungary: 12. July 2013., 8. pm, Bikavér WineFestival, Érsekkert, Music Pavilion // facebook // homepage


Antero Lindgren koncertje Egerben a Bikavér Ünnepen 2013

Antero Lindgren

A finn énekes-dalszerző Antero Lindgren már évek óta ír saját számokat és koncertezik, és végre tavaly megjelentette régóta várt debütáló albumát ‘Mother’ címmel. A kritikusok által agyondicsért albumot a nagyközönség is gyorsan megkedvelte. A finn zenei világ a YleX rádióadóval az élen, Anterot tartja 2013 legígéretesebb új művészének Finnországban.

A dalai bensőséges történetek az élet összetettségéről és nehézségeiről, amelyek az ő előadásában biztosan megérintik a közönséget.

Antero Helsinkiben lakik a feleségével és két gyermekével. Éppen befejezte a második albumának munkálatait és egy intenzív nyári turnéra készül.

Antero az Egri Bikavér Ünnepén az Egri Csillag színpadon 2013. július 12-én pénteken, a Popméter napon lép fel.

Egy kis zenei ízelítő: www.anterolindgren.com // facebook
A www.tipsietours.com közreműködésével.